Tollkoptató Művészeti Kezdemény
Kövessen
  • Főoldal
  • Rólam
    • Magamban beszélek...
  • Ízelítő írásaimból
    • Mesék >
      • Félperces mesék
      • A láthatatlan bátorság
      • Az élet vize
      • Elfogadás
      • Kicsit rossz, kicsit jó
      • Férjválasz
      • Mese a láthatatlan erőről
      • Szépek szépe
      • Ez már valami
      • A fenyő
      • Okosék országa
      • Nyúlkrampusz
      • Nyúlkrampusz 2
      • A meg nem értett tehetség
    • Líra >
      • Haiku >
        • Az évszakok játéka
      • Limerick >
        • Harc a zavaron
        • Englishman in Europe
        • Pokol
        • Lukat a csövön
        • A biogazdász
        • A nőorvos
        • Az "erényes" nő
        • Távolság
        • Férfiak
        • Euro limerickek
    • Próza >
      • 40 perc
      • A verseny
      • Az inkvizíció
      • Együtt
      • Megy a juhász a szamáron...
      • Nemiség és egyebek...
      • Eső szalonna
      • -Tlan, -tlen
      • Vérvétel
      • A törzsvásárlói kártya
      • Az ember, aki ráért
      • A macska
  • Műhelytitkok
    • Félreértelmező szótár
  • Szövegmágus
    • Megrendelési információk >
      • Árlista, megrendelés
  • Melegen ajánlom
    • Bonyolítok
    • Scribd
    • Miskolci Muzsikusok
    • Hangfelhő/Soundcloud
    • Még több vers
    • Még több kortárs vers
    • Még több kortárs irodalom
  • Közös többszörös
    • Poéma
    • Poét
    • Piszkozat
    • Pearltrees
  • Elmélkedések
  • Szikrák
  • Szó nélkül soha!
  • Hallgasson
  • Könyvesboltom
  • Tégy mindent rendbe!
  • Kapcsolat

Miskolc.Hatszázötven

11/5/2015

0 Comments

 
Hivatalos közlések alapján
fejet hajtok városunknak napján
az ismeretlen elődök előtt,
a ma élő lakókra meg köpök.


Hatszázötven év, mit bevallanak,
de másról árulkodnak a falak,
többről regél a Bükknek karéja,
a Szinva medre, meg a két partja.


Régebben dolgozik serényen
a nép e fenséges vidéken,
mint ódon fóliánsra került
karc igazolja a valószerűt.


De félre minden keltezéssel
e monstrum egyszer újra felkel
megrázza majd köpönyegét,
lepergeti minden szennyét.


A szürkét, feketét leáztatja,
régi színét megmutatja,
az lesz majd a városünnep,
ha gyilkosai mind eltűnnek.


Én ezt lehet, hogy már meg nem érem,
virágba borulásának vérem
lesz tanúja s élvezheti joggal
miért küzdöttünk körömmel, foggal.

0 Comments



Leave a Reply.

    RSS Feed

    Archívum

    December 2015
    November 2015
    October 2015
    September 2015
    August 2015
    July 2015
    June 2015
    May 2015
    April 2015
    March 2015
    February 2015
    January 2015

    Kategóriák

    All

    "Próbáltam nem írni, aztán ez lett a vége."

     

Powered by Create your own unique website with customizable templates.