Mert senki nem kötelezhet arra, hogy szeressem a hülyéket

Tapogatom a lábammal a talajt,
elsüllyedni véletlen sem akarok,
félelem vesz rajtam erőt,
megyek előre nagyon, nagyon lassan,
minden apró neszre megtorpanok,
csörög csontomban a velő.

Bolondoknak járok földjén,
kötéltáncolok a széles úton,
a mutatvány így is halálos,
nincsen háló s nincsen kötél,
ha mellélépek a mélybe hullok,
az irány túlontúl talányos.

Essek bárhova, csak közéjük ne!
Törjek ezerfelé, csavarozzanak
és ha kell gipszeljenek nyakig,
csak a bolondokat kerüljem el,
akik folyton, mindenütt nyáladznak,
már nedves vagyok tőlük talpig.

Az undor nem alkalmas szó
kifejezni mit érzek irántuk,
mennyire taszít lényük,
mint borzaszt a sok naplopó
s mily kívánatos hiányuk…
...hol a géppuskám? Na nézzük!