Kivételesen nem bosszankodom, mert sokan nem használták az eszüket

Folytonos elégedetlenségem jegét
ma végre felolvadni láttam,
mint szikrázó égi tüneményt,
a kelő nappal versenyben állva,
amint a belváros felé szekerét
kényelmemnek irányítottam.

Végeláthatatlan sora
lidércseregként ijesztett
vissza és győzött meg: arra
s ne erre irányom tervezzem
s gyáva kukacként hallgattam
pedig szájával senki nem jelezett.

Elég volt a rémisztő látvány,
autók végeláthatatlan oszlopa
araszolva szagolgatva egymást,
előre egy tapodtat sem haladva
s máris tudtam a jó megoldást:
jussunk célba kerülőutat látogatva.

Nem hiszem, hogy e titok számomra
volt csak felfejtett, megoldott, törött
hiszen idegen ily korán városunkba
elvétve látogat s ha pihenni döntött
nem autóz belvárosba hajnalban,
ha kényelmére ilyen sokat költött.

Polgártársam volt mindahány tökfilkó,
kinek eszetlenségét imába foglaltam,
mert ha kivételesen e kemény diót
agymunkával összetörték volna,
s biz a mellékúton belőlük születő dugó
a kacagó torkomat ugyancsak eldugaszolja.

Talán egyszer azt is megérem
bár az esély erre oly parányi,
közkárt, hogy ne tégyen
elfelejt máskor is gondolkodni
ez esztelen hústenyészet.
Akkor igazán fogok mulatni.