Rettenet

Már az utolsó csíkokat húzta
betűkből gyúrva ujjam a lapra,
mikor megmozdult az ágy mellettem
s szívem alig tartottam keblemben.

Félve odasandítottam fél szemem
behunytam, teljes szélességében
a borzalom szele ne söpörjön végig,
ahonnan a rettenetet idegsejtjeim vélik.

Még egyet bakkant az öreg kanapé,
reccsent s pár centit eltáncolt arrébb,
és én csak ültem, mint a nyársba húzott,
megalvadt a vérem s most nem túlzok.

Latolgattam túlélésem várható esélyét,
magamra képzeltem pajzsként anyám méhét,
lélegzetem mégis beszorult alaposan,
nyelőgörcsöm, hogyan oldjam, azt sem tudtam.

A félelmetes árny kilépett a félhomályba,
megpillanthattam, ki is rettegésem tárgya.
Kinyújtózott, majd megrázta magát,
ha megfogom, én agyonütöm ezt a kutyát!