Tollkoptató Művészeti Kezdemény
Kövessen
  • Főoldal
  • Rólam
    • Magamban beszélek...
  • Ízelítő írásaimból
    • Mesék >
      • Félperces mesék
      • A láthatatlan bátorság
      • Az élet vize
      • Elfogadás
      • Kicsit rossz, kicsit jó
      • Férjválasz
      • Mese a láthatatlan erőről
      • Szépek szépe
      • Ez már valami
      • A fenyő
      • Okosék országa
      • Nyúlkrampusz
      • Nyúlkrampusz 2
      • A meg nem értett tehetség
    • Líra >
      • Haiku >
        • Az évszakok játéka
      • Limerick >
        • Harc a zavaron
        • Englishman in Europe
        • Pokol
        • Lukat a csövön
        • A biogazdász
        • A nőorvos
        • Az "erényes" nő
        • Távolság
        • Férfiak
        • Euro limerickek
    • Próza >
      • 40 perc
      • A verseny
      • Az inkvizíció
      • Együtt
      • Megy a juhász a szamáron...
      • Nemiség és egyebek...
      • Eső szalonna
      • -Tlan, -tlen
      • Vérvétel
      • A törzsvásárlói kártya
      • Az ember, aki ráért
      • A macska
  • Műhelytitkok
    • Félreértelmező szótár
  • Szövegmágus
    • Megrendelési információk >
      • Árlista, megrendelés
  • Melegen ajánlom
    • Bonyolítok
    • Scribd
    • Miskolci Muzsikusok
    • Hangfelhő/Soundcloud
    • Még több vers
    • Még több kortárs vers
    • Még több kortárs irodalom
  • Közös többszörös
    • Poéma
    • Poét
    • Piszkozat
    • Pearltrees
  • Elmélkedések
  • Szikrák
  • Szó nélkül soha!
  • Hallgasson
  • Könyvesboltom
  • Tégy mindent rendbe!
  • Kapcsolat

Luca

13/12/2013

0 Comments

 
Luca székére felállva
a boszorkányt megláttam,
ahogy topogott a járdán,
újabb áldozatra várván.

Öltözete nem volt kihívóbb,
felszerszámozott kiscsikó
sörény-bokrétájába tűzött
szélrózsától, mi fűzöld.

Szóval nem szúrt szemet,
csak a férfinépnek, ki éhezett,
akinek pénze és mersze volt
becsületén essen egy kis folt.

Láttam a boszorka igéző táncát,
ahogy gólyaként rázta fél lábát
az úttest felé integetve bőszen,
hátha megszánja valaki őtet.

Ebben a 3 centis hidegben,
odakünn a ligetben
megtalálta egymást
a boszorkány és András.

Szememet védte a karosszéria
és a sűrűn ültetett, elhanyagolt tuja,
mert megvakultam volna, ha látom,
hogy boszorkányozik a barátom.

Diszkrét volt a boszi, ahogyan szokta,
az erősebb nemet már régen istápolta,
rutinja volt akkora,
mint a melltartója kosara.

András pironkodva búcsúzott
a párás ablakon átvigyorgott
s mintha mi sem történt volna,
őrhelyét elfoglalta újra a boszorka.

A hagyomány szép és ápolandó,
de templomban én gyáva pondró,
szétnézni e székről nem mertem volna,
tartva attól némileg több ott a boszorka.
0 Comments



Leave a Reply.

    RSS Feed

    View my profile on LinkedIn

    Archives

    December 2013
    November 2013
    October 2013
    September 2013
    August 2013
    July 2013
    June 2013
    May 2013
    April 2013
    March 2013
    February 2013
    January 2013

Powered by Create your own unique website with customizable templates.