Az íróasztal foglya

A hivatali asztal nem vár,
még bástyának is gyenge
mégis mögé elrejtőzve
ül hétköznapi bürokratánk.

Körbesáncolva magát
szitokálló aktákkal.
Tapasztalatára utal
sajna, ötlete nem saját.

Megszokáson, tényeken,
rémtörténeteken alapul
melyekben meglapul
az ügyfélriasztó ember.

Aki hazafelé szürkeségbe,
névtelen tömegbe olvadva
kísérli színtelen, szagtalan
életét nyújtani remegve.

Biztos hasznos amit tesz,
mert posztja nem hiábavaló
hisz egy hasonló talpnyaló
olyat naponta százat tervez.

Hogy csak önmagért való,
nem működik, célt nem ér?
Ez is gond ma, az Istenért?
E földön élsz jó barát? Hahó!

Érte élsz te és véletlenül
sem fordítva. Szép is lenne!
Minden kicsinyesség benne
fellelhető valahol legbelül.

Azt hazudja téged szolgál,
persze esze ágában sincs,
nincs a világon az a kincs
amiért abbahagyná dolgát.

Szürke, felöltőjében
zöldre festett irodájában,
(mondják a zöld nyugtat,
de ki tudja) leled meg.

Aktatrónja árnyékában
tartja a közöny audienciáit,
szívtelensége garanciáit
kitüntetésként mutogatja.

Jó, hogy létezik e szörnyeteg
ki papírt eszik, tintát iszik
dolgozik, de nem gondolkozik,
s kínodban hiénaként hempereg.

Élő példaként tekinthetsz rája
milyen ne légy, mit ne csinálj,
hogyan legyél te a király,
s ő a felség hűséges szolgája.

Emelkedj szellemeddel
rongy egzisztenciája felé,
ahhoz nincs szokva szegény
s győzd le, fegyver sem kell!

Tanulja meg: ő érted van
és nem ködös célok miatt,
szívességet nem juttat,
ha feladatával elkészül ma.