Azt mondja az új srác írjak az unott fásultságról.
Már eleve agyrém a gondolat.
Ugyanis, ha ujjam írásra mozdul
a téma menten ízeire omolhat.

Az alkohol és a munka mámoráról írjak,
most ezt énekli a hátam mögött.
Magát e Koncz Zsuzsa ihlette dalban
találja meg frontátvonuláskor e lökött.

Azzal nyaggat írjam meg az élete történetét.
A legérdekesebb epizód az egészben
az elmaradt nemváltó műtét,
de erre külön helyzetet teremtek egy újabb versben.

Én emlékezem ma
a feledést meg nem engedhetem
magamnak,
legalább ki nyomokban
agymosott jelentőségét emlegesse
e napnak.

Mert mi, kik akkor nem éltünk,
de tanítottak róla
szajkózzuk,
soha addig nem féltünk,
de megcsörrent a bolondóra.
Zárkózzunk!

A világ megfordult
az őrültek szabadon
üvöltenek kánont
kívánják a háborút
hiszen a kiváltó okot
a polcon tartják s nem a trágyadombon. 

Ó ha a csillagszemű juhász
lehetnék én!
Vagy inkább a juhász 
ki érti az állatok beszédjét!

De leginkább az igazmondó juhász
az lennék.
Egész nap ezt a tenger birkát
terelném.

Hajtanám, űzném hegynek fel
s völgynek le,
ha már észre nem térnek
dögöljenek meg.

Helyettük ökröket tartanék
s tehenet naponta fejni,
tűző napon nagyobb árnyék
tanácsos mögéjük bújni.

Igaz akkor nem juhász lennék,
de csordás
névváltoztatással kiköszörülném
a csorbát.

Valahogy így megy ez Fonákországban,
bár félek nem túlzok,
ennyi állatot ekkora kavarodásban
számon én nem tartok.

Sokan vannak, annyit tudok,
exportra is jutna,
de selejtből el nem adok
és rezsire se futja.

Előbukkant a Nap
elveszettnek hitt hatalmát
visszaszerezni egy percet sem várt.
Ébredő gyilkosként szétáradt
s megvillantotta fogát
elővetítve a nyári mészárlás
el ezek után nem maradhat.

Túl sokáig érezhette magát mellőzöttként,
megtorolni kedve ezért egyre nőtt,
a kegyelemmel ellenkezőt
tervelt ki, minden élőnek félőrültként,
büntetve növényt, állatot, férfit és nőt,
nélküle pusztulót, de belőle erőt merőt
s ha csak pár órára is, demonstrálta erejét.

Nem tavaszi napsütés volt az
s nem őszi álomba-keringő tánc,
inkább zsibbadt izom, melyet rablánc
nyomorított bénára.
Palackjából szabadult szellemuraság
kinek nem szent más csak a saját kívánság
s megmutatta ezt váltja majd valóra.

Megijedtem tőle és a görcs fel nem oldódott.
Nem a pusztuló homály volt, ami fájt már,
sokkal inkább e nagy úr fogadását
féltem s előle menedéket, csak a függöny nyújtott.
Az új erőre kapott alkotói szabadság
s a fékeveszett revánsát
megkülönböztetni már jól tudom.  

Nekem már nem kell viccelnem,
mert röhejes az egész,
április elseje
s majd megesz a penész.

Tavasznak hamva kavarog,
de híre … nem előzi meg,
ráadásul e bolond napon
tartjuk a húsvét ünnepet.

Már, aki tartja, ha bírja
ilyen felvezetés mellett,
nemhogy alleluja,
máshoz se lelek kedvet.

Az idő pocsék,
hangulat nyista,
itt tántorog ráadásként
Hórihorgas Pista.

Messziről látom,
színjózan kelme,
tőle óvom lányom,
nem engedem be.

A kutyát is ráengedem,
hátha magával viszi,
legalább kenyeremet,
hiába tovább nem eszi.

Így mulat egy nábob,
csak tudnám mit jelent,
egy-két kilót rádob
s hangulatot teremt.

Így tettem pénz nélkül,
mert igazán ez a művészet,
szavakat hányni veszettül,
aztán eltépni az egészet.

De, aki tud elébb tép aztán ír,
mert fordítva nem kunszt,
majd egy magyar szakos fakír
ír rólam vagy húsz hosszt.

Elmagyarázza mit is akarhattam,
persze a föld alól már nem cáfolhatom,
véletlenül még el is találhatja,
bár ez ugyancsak ritka alkalom.