Csak halkan - szólt Hajnal
a közmunka programban
megfáradt amazon
ki tíz társával az avaron
bámulta a reggeli párát.

A fonnyadt fűhöz tapadó
lassan, de biztosan rohadó
sárga-barna levelek
kupacba nem tömörültek
bárhogy is várták.

A gereblyére támaszkodva
némi esély a borulásra,
de a rutin és az évek
együttesének
hála, ezt is megúszták.

Ilyen undorral munkához állni
láttam már embert, de kellet keresni.
Tíz tagba, hogy így beleivódott
a haszontalanság a vers megíródott,
de a levelek nagyját otthagyták.

Mindegy hol vagyok,
ha nem mindegy, hogy vagyok.
Mindegy hol lakok,
ha előbb-utóbb meghalok.

Mindegy ki vagyok,
ha elismerést nem kapok.
Mindegy mi vagyok,
ha tiszteletért koldulok.

Itt a tavasz, vagy valami
a mókusok fára másznak,
a galambok meg csak brú, brú,
jó a kedvük trallali!

Pattan a rügy,
zizzen a cipzár,
vállról a kantár
csusszan. Tiszta ügy.

Éled a természet,
attrakció az erekció,
a télen szmog volt.
Reménytelen kísérlet.

Ma is csak szemmel
játszok elő,
még ha nem is menő,
már rutinból teszem.

Itt a tavasz, vagy valami
a mókusok...ilyen farokkal
és a galambok a brú brúval,
jó a kedvük trallali!

Majd, ha egy szép napon
felkutatott sírhantomon
régészek molyolnak serényen
felfedezést, szenzációt remélve,
hisz felfedeznek mindent addigra,
min alapul voltaképp a história,
akkor feküdhet a tudomány-ravatalon,
ami megmaradt belőlem, némi por
s a tudósok nekiveselkedhetnek,
abból a hamuból gyúrni történelmet,
ha még lesz egyáltalán érdeklődés iránta
mily borzalmakról szólt ma épp a fáma.

E tétel csak egy esetben érvényes
Ha nem maradt más emlék, töredékes
csak egyedül én a kutatható hulladék,
a firkálmányaiban élő–holt bizonyíték.

Tegnapi gúnyversemre
érkezett egy észrevétel,
mely különösen megfogott.
Kortárs költők védelmében
olykor kortárs költő lép fel
s elénk tárja az indokot.

Megtudtam, hogy börtön a rím
alkalmazni szinte pokoli kín
az általam kritizáltnak.
Kaloda a ritmus, a szín
nem belbecs, csak külcsín
s tartalmat nem garantálnak.

Béklyóikat vesztve,
magvas gondolatokkal telve,
alkotásuk újdonság.
De mit tegyek, ha többnyire gyenge
firkálmányaikat úgy látom, mint vershez
hasonlatos sivárság.

Nem az úgynevezett ihletett
lelkiállapotot, hanem egyebet
tükröznek a sorok.
A zömük soha nem gyönyörködtetett,
értelmes gondolatokat nem eredeztetett,
voltak sótlanok, könnyen pótolhatók.

Ez utóbbi következtetést levontam
s ehhez már segítséget el nem fogadtam
meggyőződésből.
Verset eddig ugyanis csak úgy kapartam,
mindig, ha a tartalma tapasztalatommal
keringőzött.

Saját magamat megerőszakolva, úgy ültem le hányingerrel a gyomromban verset karcolni e lapra, hogy előtte kortárs költők borzalma-itt és máshol olvasva utánozni, minden egészséges érzékszervem tiltakozása dacára, de vesztemre sokat olvastam ma költőknek magukat álcázó, de leginkább annak látszani óhajtó, ötlettelen kóklerek, fantáziátlan, értelmetlen, magamutogató, hatásvadász, céltalan, sehonnan sem induló, sehová nem tartó, azt képzelek bele, úgy magyarázom, ahogy akarom versszörnyeibe, már amennyiben ilyen szó létezik egyáltalán, de biztosan létezik, mert ennél meredekebb s káoszosabb szavakkal is jóllaktam már egy életre. Nagyon ügyelek, hogy a ritmust kerüljem, de be kell vallanom még szándékoltan sem sikerül, hogy ne fedezzek fel soraimban némi lüktetést, bár e pulzus körömmel alig tapintható ki, viszont okvetlenül le tudom marni a húst az arcomról s kitépni hajam képes vagyok velük. Egészséges lelkületű, alkotóvágytól duzzadó ember, ilyen borzalmat alkotni csak félelemből, vagy tudatát ideiglenesen módosító szerek hatása alatt képes. Mondanám, hogy csak ezért érdemes lenne lerészegednem, de mivel szeretek mindet a tökélyre vinni, olyan seggrészeg lennék – csak, hogy csúnya szó is legyen benne, mert ne feledjük kortárs magyar líráról beszélünk – hogy a papírt sem találnám, tollat elhagynám, a gépet bekapcsolni nem lenne potenciám. Így tartózkodom a jövőben - esetleg mókából, bár mókásnak nem találom – hasonló rettenetek közlésével. Ja és ezzel készen lettem öt perc alatt, de ezek a fajankók azt hazudják, hogy napokig, hetekig írnak verset, majd vissza-visszatérnek, hogy csiszoljanak rajtuk. Hát - háttal nem kezdünk mondatot, csak ha a hátról akarunk írni, de akkor is illik névelőt tenni, meg akkor is ha nagyon muszáj - nem látszik. Ámen.

Rossini születésnapját üljük
február 29-én, mi kivételesen
ma március elsejére esett.

Négyévente egy évforduló
elsőre talán igazságtalan,
így legalább örökifjú maradt.

Muzsikája ezért oly fiatalos
fülbemászó, csiklandozó,
szájat füttyre formázgató.

Tudta mikor kell komponálnia
és azt is mikor elég már belőle
36 volt épp, mikor tollát letette.

Onnantól a konyhaművészetnek élt
s abban is mesterit alkotott
nála falva a kritikusa sem fanyalgott.

Hogy e vers sekélyes a mester méltatására?
Meglehet nem az írásra összpontosítottam.
Mit tegyek ha közben Rossinit hallgattam...