Hogy mindenki értse, a chipről beszélek
egészen pontosan egy újólag bevezetett
adónemről,
amit szolgáltatásnak, nemes célnak igyekeznek
feltüntetni, hogy az állatbarát úgy érezze
ő tehet erről.

Mert ha minden kutyatulajdonos vigyázná
oltásokkal értékét növelt kutyáját,
tetteit,
az állatvédelem feladatát nem akarná
átvenni a hatalom és nem károsítaná
polgárát evvel is.

Mert óriási pénzeket emészt ám fel
a kóbor jószágok kiirtása és elégetése
esetleg darálása,
ezért mindenkinek azt értenie kell,
mennyire szükséges egy újabb tehernek
a kirovása.

Igaz, hogy aki idáig nem oltatott,
az bizony chippeltetni sem fog most
és kutyáját elűzi.
Adatbázist nyugdíjkérdésben sem alkotott
a mélyen tisztelt illetékes, aki lapított
mikor pénzünk begyűjti.

Most apparátust rendel a feladat mellé,
elszór néhány milliócskát a rendszerépítésért
szorozva százzal.
Felelős kutyatartó több nem lesz, de e kérdés
mellékes, a főszerep a bevételé
amit pazarolnak másra.

Többe kerül a leves, mint a hús
a probléma fennáll ugyanúgy persze
és miért ne állna.
Majd ha egy összecsapott jogi aktust
megfontolt elmélkedés megelőz akkor
a rendelet célba találna.

Mi a különbség a könyvek
és az emberek között?
Az emberek előbbit relatíve gyakran égetnek
de nem láttam könyvet, mi utóbbit tűzre lökött.

A könyvek nem féltékenyek
az emberek tartalmára,
pedig egy könyvbe az kerülhet bele,
mi emberi elme találmánya.

Viszont a jó és csapnivaló gondolatokat
hűen megőrzik, félreérthetetlenül.
Pont ezek szolgáltatják az indokokat
a leírt igazság megsemmisítéséül.

Nem kölcsönös tehát a barátság,
oda-vissza nem működik?
Biztos, hogy kiállja a kritikát,
ha az egyik túlságosan jól emlékszik?

A túl konkrét tehát nem kívánatos.
Gondolatokat osztogatunk
sejtelmesen, titokzatoskodón,
aztán fogcsikorgatva hallgatunk.

Mert utólag derül fény arra, hogy sokat,
végzetesen sokat mutattunk meg magunkból
és ezzel visszaéléshez fektetjük le az alapokat,
pedig csak félelmünk fakad e bizalmatlanságunkból.

Ezért égnek a könyvek vakító lánggal
és ezért nem festi vörösre pír az arcát
tűzben elveszejtőjét „a legjobb barátnak”
A hazug mást írt ki, nem magával vívja meg harcát.

Megmagyarázhatatlan feszültség
indokolatlan izgalom mondom én,
de szerencsére másként látja egy gyerek
az ő szíve szerencsére még egész, kerek.

Minden benne található, ami elvárható
egy egészsége lelkülettől nem áll távol
csak egyben szenved hiányt
ez a türelem, semmi más.

Amíg ez nem vész el, varázslatos világ
áll a rideg valósággal szemben s a vágy
jótékony fátylát az elméjére borítja
az ártatlan boldogságát így biztosítja.

Ahogy a varázslat függönye lassan szertefoszlik
érzi az ember, hogy minden ízében savanyodik
s más nem ragad meg az ünnepből, mint a gond
felelősség, készülődés terhe, mint egy sötét folt.

De még nem tart itt kinek ma neve napját üljük
mi „ecetesek” mindent meg is teszünk, hogy örüljünk,
a fenti tézist magunk is támadjuk tiszta erőből
s csak abban bízunk nem futottunk még ki az időből.  

Szükségszerűen kell az életben,
hogy kövessék egymás bizonyos
dolgok melyek törvényszerűek.
Utóbb az okozat előbb az ok.

Ha rosszul szerelek össze egy autót
csodálkozni nem ér, ha nem indul
de ha az ételbe helyes arányba sót
és más fűszert főzök, attól a nyál csordul.

Ennél kissé komplikáltabb törvényeken
matematikai összefüggéseken alapszik
bár ezt még az sem tudja, akinek mestersége
a zene, muzsika, a dallam, amit épp játszik.

Pontosabban tudja, csak megérteni terhes
visszaadni szabályosan kínos tevékenység
néhány egészen érthetetlen kivételtől eltekintve,
aki érzi a melódiát és beleadja szívét, lelkét.

Hogy miért, miért nem ebből a fajtából
túl kevés tolong a színpadon, nézőtéren
csak néhány pionír, aki belerombol
a szakmába, az iparba mit többen ennek néznek.

A művészet szitokszó, vagy varázsige
kezdeni vele nem tudnak semmit
rágondolni is félnek, kimondani rettegik
ami értő közönség, s zenész igénye.

Mögé elbújni igyekeznek, de nem férnek
ekkora arccal nem is csodálkozom rajta
úgy tesznek, mint akik valóban zenélnek
de nem a dallamot, az eszüket játsszák halkan.

Ez a szerencsésebb helyzet, mert fület
s használt szívet igénybe kevésbé
veszi, alig-alig emészti a türelmet.
Hiába, legfontosabb az egészség.


Amikor megfeledkeznek helyükről, szerepükről
izomból belecsapnak a húrokba
tudomást sem vesznek közönségükről,
akik nyúlként vergődnek a hurokban.

Hallgatni iszonyú, kimenni nekik kellemetlen
sok választást nem hagynak a publikumnak
ezért a protokollhoz igazodva kéretlen kedvetlen
de marad a publikum,hozzáértőt mímelve hallgatnak

Majd az előadás végén jön a kötelező taps
a megrendelt virág, szűzlányok karjában.
Mit gondol a trehány zenész; mindenki satt
elégedett, boldog és ő a javát nyújtotta.

Boldog önámítás közepette legurít egy konyakot
rágógumiját a kottára ragasztja, földre veti
a művészbejárón át megelőzi a publikumot
s tíz perc múlva az előadást már elfelejti.