Napszámosai e kornak

Kétezeröt plusz kiadós ebéd.
Kezdés hatkor, vége ugyancsak,
tekintettel a háztájira.
Közel s távol semmi remény,
ennél talán csak pocsékabb
idő közsönt a nyomor tájaira.

Hosszú volt az út míg idáig
a lejtőnek csaknem aljáig
sikerült lecsúsznunk.
Segített ebben széles társadalmi
bázis, minek mindegy volt sokáig
rajta kívül hányan pusztulunk.

A kör kissé szűkült. A pénztelenség
rányomta bélyegét keresletre
és persze a kínálatra.
Ez a felelősöknek átmeneti kellemetlenség,
nekünk élet-halál harc. Éhezve
várunk az utolsó kakasszóra.

Aztán szépen megszűnünk valahányan
napszámosai e cudar kornak.
Sokan vagyunk, nem kár értünk.
A szegénység termel helyettünk akárhányat,
újabb áldozatokat a pénzkohónak,
hol mindannyian egybeégünk.

Tömbünkből szobrot emlékül senki
faragni nem mer majd, nem akar.
Rossz emlékünk lesz.
Nehogy az újak közül bárki,
rápillantva fogjon dalba,
mert az pusztító földrengés lesz.