Március huszonegyedike

Ünnep volt hosszú időn át.
Ma már sokan azt sem tudják,
minek lehetett s kellett örülni,
alig emlékműsoron ujjongni.

Miről szólt ez, akkor sem tudtuk
igazából. Bután hallgatva sodródtunk.
Magunkat ünneplőbe csomagolva
ültünk az aulában, kínjátszást bámulva.

Szép volt. Szép volt? Döntse el ki-ki!
De, hogy hasznos ...ha hasznos ellenállni,
akkor nagyon hasznos, hisz Magyarország
megmaradt. Magyarul beszélünk cimborák!

Az átkozott, gyűlölt, kiérdemelt béke
diktálta, hogy Magyarhon mely szeglete
tartozzon oda, vagy esetleg éppen ide,
meddig terjedhessen szétsebzett teste.

A szerződés ha betartják úgy jó,
de ezt az ellen, a területet rabló
komolyan nem vette, elkezdett orozni
földet, s volt mersze a kontraktust felrúgni.

A sok proletár, vagy másként mondva
koszos munkás, paraszt, fáradt katona
ki magát nem átallotta vörösnek nevezni
volt az egyedüli erő, ki csatát tudott vívni.

Frontról hazatérve, vagy a gyárból, mezőről
sebesült, reményvesztett, vagy defektes - kiözönlő,
mert az alkalmasak már mind tömegsírban
aludtak - férfi állt kiképzetlen, az ügyért csatasorba.

Számtalan nehézség ellenére 133 napig gátat,
vetettek a betolakodókra, a gazdagra meg árnyat.
S a győztes nem lett volna az önnönmagától,
de magyar, magyart veszejtett hagyományból.

Én a bátorságot, önfeláldozást, hősiességet,
ünneplem ilyenkor, s a leleményt, tettrekészséget.
A pórnépből lett alattvaló Odüsszeuszokat,
a megtagadott, s elfeledett márciusi ifjakat.