Mojszejev

Gyágyá Igor mit tettél velem?
Megcsiklandoztad béna talpam.
Síron túl sem fakuló hatalmaddal
megbabonáztál s elvetted az eszem.

Szép kis mókát eszeltél ki kópé!
Az eszed mindig a mókán járt,
szolgálni azokat kit rabbá tett a tánc,
vált misszióddá, s csodás táncosaidé.

De ezt aztán igazán takarosan intézted.
A kákán csomót hamarabb találnék,
mint együttesedre ítéletet mondanék,
úgy ropják tudva mennyből őket nézed.

És ki merne nem megfelelni kényednek,
toronymagas mércédnek nem nekifutni,
embertől a lehető legtökéletesebbet nyújtani,
hisz tudják ők is, ennek csak így van értelme.

Így lehet elidegeníthetetlen világhírt bírni,
kizárólagosat széles e szennyes világon.
Mi itt toppan deszkán, döng az a túlvilágon,
csak így lehet szívbe a varázslatot belevésni.

Mert nincs ember,kit ha táncod szele megsuhint
ne fakadjon mosolyra, keze ne színeződjön,
s ne lángoljon a fel-feldübörgő tapstól vörösön.
Ím rád a hálás közönség, mint mágusra úgy tekint.