Egy reggel arra ébredt a bölcs polgármester,
eh be cudarul áll szeretett városa szénája.
Nosza, gyorsan öltözött és megreggelizett,
sietősen pattant kocsijába, már várta irodája,
közben elolvasta újságját, hisz nem ő vezetett.
Bújta a lapot, komorult ábrázata a jóságos,
cikkről cikkre haladva halványult el arca.
Valamikor gimnazistaként még jól sakkozott,
logikája első osztályú, segítette oly sok bajban,
kitörve fogságából,okozott neki most nem kis gondot.
Ím így vélekedett: „Ha a cenzúra, mit bevezettünk,
működik és az újság, mit olvastam le merte közölni,
mekkora lehet az igazi baj, miről nem merünk,
tudomást sem venni?” s orcája kezdett kipirulni,
persze mértékkel, hiszen politikus volt „emberünk.”
Mire hivatalába ért, már csak a jól megszokott,
tenyérbemászó flegmaság terült el orcáján,
az aktatologatáshoz sem értő lakájhad mosolyt,
vagy inkább kínvigyort láthatott fizimiskáján,
ha rá és nem átnéztek volna rajta, mint egy ablakon.
Megfogant az ördögi terv: „Minden, mit a lapok
- cenzúrázatlan, vagy megvásárolt nem számít -
megírtak, számba veszem és egykettőre kijavítom,
elém bizony legyőzhetetlen akadályt senki nem állít!”
Ahogy ezt kiötlötte, úgy tűnt két centit is nőtt állítom.
Parancsot osztott a sisere hadnak, ki álomból riadt,
azt sem tudták mihez kapjanak, mibe fogjanak,
így ész nélkül rohangáltak fel s alá, s mindnek akadt
horgára kisebb-nagyobb „hal”, hogy le ne maradjanak,
belógatták újra és újra a különleges „horgászbotokat”.
Egészséges étek a hal, de bizony kipattogtak attól,
amennyit belőle falniuk kellett, a sikeres fogás után.
Fene hitte volna, helyi pocsolyánkban pontytól,
harcsáig, minden kezünk közül siklót megtalál,
a rutintalan, készületlen, akta-súlyemelő világbajnok.
Túl gazdag lett a fogás, sokat kellett pucolni,
halpénzzel legfeljebb a gyerek játszott boltost.
Kezdeti buzgalom után, a horgászok feladni
kezdték a gondok kifogdosását s indokot
kerestek, miért ne kelljen munkájukat végezni.
A „szálkáktól” majd megfulladt a polgármester,
átlátott ő a szitán, vagyis ez esetben a szákon.
Aktáiból máglyát rakott s belocsolta benzinnel,
aztán lobbant a láng, minek gyújtását újságon
próbálta meg elsajátítani,mint látjuk: sikerrel.
Égett az újság és lángolt az aktahalmaz,
probléma, gond ezzel örökre elrendezve.
„Amiről nem írnak, nem lehet fájdalom az.”
vélekedett magát felelősség alól felmentve.
Csak az a baj, az egészből egy szó sem igaz.
eh be cudarul áll szeretett városa szénája.
Nosza, gyorsan öltözött és megreggelizett,
sietősen pattant kocsijába, már várta irodája,
közben elolvasta újságját, hisz nem ő vezetett.
Bújta a lapot, komorult ábrázata a jóságos,
cikkről cikkre haladva halványult el arca.
Valamikor gimnazistaként még jól sakkozott,
logikája első osztályú, segítette oly sok bajban,
kitörve fogságából,okozott neki most nem kis gondot.
Ím így vélekedett: „Ha a cenzúra, mit bevezettünk,
működik és az újság, mit olvastam le merte közölni,
mekkora lehet az igazi baj, miről nem merünk,
tudomást sem venni?” s orcája kezdett kipirulni,
persze mértékkel, hiszen politikus volt „emberünk.”
Mire hivatalába ért, már csak a jól megszokott,
tenyérbemászó flegmaság terült el orcáján,
az aktatologatáshoz sem értő lakájhad mosolyt,
vagy inkább kínvigyort láthatott fizimiskáján,
ha rá és nem átnéztek volna rajta, mint egy ablakon.
Megfogant az ördögi terv: „Minden, mit a lapok
- cenzúrázatlan, vagy megvásárolt nem számít -
megírtak, számba veszem és egykettőre kijavítom,
elém bizony legyőzhetetlen akadályt senki nem állít!”
Ahogy ezt kiötlötte, úgy tűnt két centit is nőtt állítom.
Parancsot osztott a sisere hadnak, ki álomból riadt,
azt sem tudták mihez kapjanak, mibe fogjanak,
így ész nélkül rohangáltak fel s alá, s mindnek akadt
horgára kisebb-nagyobb „hal”, hogy le ne maradjanak,
belógatták újra és újra a különleges „horgászbotokat”.
Egészséges étek a hal, de bizony kipattogtak attól,
amennyit belőle falniuk kellett, a sikeres fogás után.
Fene hitte volna, helyi pocsolyánkban pontytól,
harcsáig, minden kezünk közül siklót megtalál,
a rutintalan, készületlen, akta-súlyemelő világbajnok.
Túl gazdag lett a fogás, sokat kellett pucolni,
halpénzzel legfeljebb a gyerek játszott boltost.
Kezdeti buzgalom után, a horgászok feladni
kezdték a gondok kifogdosását s indokot
kerestek, miért ne kelljen munkájukat végezni.
A „szálkáktól” majd megfulladt a polgármester,
átlátott ő a szitán, vagyis ez esetben a szákon.
Aktáiból máglyát rakott s belocsolta benzinnel,
aztán lobbant a láng, minek gyújtását újságon
próbálta meg elsajátítani,mint látjuk: sikerrel.
Égett az újság és lángolt az aktahalmaz,
probléma, gond ezzel örökre elrendezve.
„Amiről nem írnak, nem lehet fájdalom az.”
vélekedett magát felelősség alól felmentve.
Csak az a baj, az egészből egy szó sem igaz.
RSS Feed
