Egy élet munkájának gyümölcse

Maga elé bámult
nézte lába alatt
az aszfaltot. 
A belvárosban árult
egy ABC üzlet előtt,
nem kapott asztalt ott.

  Sovány árukészletét
a földre pakolta,
tán újságra
s így engedte egész életét
áruba bocsájtva
a látványvásárba.

Mert a szemünknek
mi folyton becsap
hiszünk igazán,
a megbízható szívnek
mi igaz irányt mutat
kacagunk a szaván.

Néne tudta ezt
nagyon is jól tudta
hetven felé
„Ha megnyerem a szemet
eltűnik a portéka
s indulhatok hazafelé.”

Arra már nem gondolt
ilyen örömmel
s arcán mosollyal,
otthon-e még, mit mondott.
A ház, csöpögő eresszel,
teli s tele magánnyal?

  Az egyedüllét vagy
az éhség hajtotta utcára
nem tudom.
Megkérdezem majd,
s ha titkának van tanulsága,
azt biz megtudom.

De legközelebb lesz-e?
A tél kemény
és ő sem fiatalodik.
Akár a holnapot megéri-e?
Utolsó remény,
ha utcára merészkedik.

Bár ne látnám többet,
tudván unokák gyűrűjében,
fűtött lakban szépet mesél.
De félek, ahogy az élet
nem tartotta sosem kebelében,
kint, odakint a fagyban, megtalálom én.