Az nem igaz

Az nem igaz, hogy minden fiatal
semmirekellő, kenyérpusztító
neveletlen,tehetetlen
anyámasszony katonája
élhetetlen, szerencsétlen
kollektíven elkallódó
egyen fazon,élőhalott,kicsicsázott ravatal

  Ez csak azokra érvényes kikkel
naponta, nagy tömegben
utcán, téren, buszon, réten
iskolában,áruházban,lépcsőházban
találkozni vagyok kénytelen
s láttukra testem görcsben
rándul össze, de én vagyok az érzékeny

Nem, hogy jövőt, de múltat sem látok
mikor üres szemükbe bámulok
kifejezéstelen, bamba arcuk
örök kérdést szegez nekem
miben bíznak, mi a céljuk
hogy élnek meg, csak ámulok
ezek a megunt, kidobott hobbi állatok

  Mert tanulni nem tanította őket senki
s nevelni problémát, hogy oldjon,
arra sem volt túljelentkezés
de, ha mást nem, szeretni hogyan kell
erre sem kaptak kiképzést
Hibáikon ezért senki ne csodálkozzon,
mert igazán szeretni sem szerette őket senki

  A képbe csupán az a néhány ezer
“elit” ifjú rondít bele csúnyán
kinek terve és tartása modorával
összeforrva hasznos, kellemes egyén
már-már kiveszőben lévő archetípusával
egyezik meg és működik furán
s nem szürkül azzá, mit házmester seper.