Tisztességes, fontos szakma a zöldséges,
de faluban feltűnése egyenesen nevetséges.
Gondoltam én balga elsőre, betolakodóként
eme rezervátumban, hol magától nő a főzelék.
Ha már egy faluban semmi sincs, legalább
háztáji és vetemény, ami ellensúlyozná
a rendes iskola, óvoda, bölcsőde hiányát,
persze gondolva itt nem egy városiasodott tanyát.
Nem elővárosi övezetre gondoltam, kőkemény
falut emlegetek írásaimban különösképp
nyugalmára, csendességére tekintettel.
Zöldséges történetemet ezért írom rettenettel.
Hová lett a falusiak híres büszkesége,
ahogy a városlakót veszik hülyére,
nézik vaknak, bénának és milliomosnak,
akit minden reggel szolgák tejben mosdatnak?
Hogy halkult el az urbánus bénázását látva a
kacagás, a maró gúny? Hol a gurgulázva
kacagás, fintorgás, kibeszélés, pletykálás?
Vagy csak ennyi maradt, annak ki kertet nem ás?
Rómában nem úgy élnek a rómaiak, ahogy a hely
szelleme megköveteli tőlük? A fentiekben kimerülnek
erejük sem marad néhány magot elszórni,
ősz végén a földeket jól megtrágyázni?
Én még nem hallottam mostanában, mit hogyan lehet.
Kérdésem el sem hangzik még, de a válasz jön, a nemleges,
ezt sem lehet, azt sem lehet, ez nem éri meg
amaz pláne, hiába én vagyok ki rendeli meg.
Ha fizetek érte sincs, akivel együtt lehetne
gazdálkodni, valami újat, jövedelmezőt kipróbálni.
Munka nincs, de a kedv is elillant vele
inkább fél falu döglik éhen büszkén bele.
Ha a pénzt lobogtatnám – ó bár megtehetném-
sem lenne, aki jelentkezne én merném
művelni úgy azt a földet, ahogy a gazda parancsolja.
Ha bejön a termés jó, ha nem az is a maga dolga.
Ilyennel barátaim, nem találkoztam még.
Az udvarokba be-beleselkedvén
gazzal, sz@rral annál többel
úgy, hogy a szégyen engem nyel el.
Havat, - bár télen egy hetet töltök itt -
az utcában rajtam kívül senki nem takarít.
Füvet nyesni az árokparton másnak
olyan, mint egy álom, mit nem láttak.
Precedenst ezzel nem teremtettem.
Reformjaimról már letettem.
Csak halkan mosolygok a székből nézve,
hogy járul a vándorzöldséges elé a falu népe.
Pénzt adnak olyanért, ami ingyen is teremne
ha nem irtanák, legalább ennyi eszük lehetne.
De ők elég okosnak gondolják magukat,
hiszen másokat kritizálni bátorkodnak.
Árpád népe sej, jól kitoltál magaddal!
Nézd meg mit is vettél deli fehér lovaddal.
Magyarjaid a szántón nem találják az aranyos
kantárt, kutyáik nem esznek annak húsából.
Amihez elvileg tehetségük lenne, nem gyakorolják,
helyette az elérhetetlen és felfoghatatlan Nyugatot majmolják.
Azt csinálják, ami viszi a pénzt és nem azt ami hozza,
hiába azon a vidéken terem bőven elég bolondgomba.
Előre asszonyok, mind fel a platóra,
vegyétek az importretket mázsára, kilóra!
Dőljetek büszkén hátra a trágyadombra!
Mi is lehetne más ma egy magyar paraszt dolga.
de faluban feltűnése egyenesen nevetséges.
Gondoltam én balga elsőre, betolakodóként
eme rezervátumban, hol magától nő a főzelék.
Ha már egy faluban semmi sincs, legalább
háztáji és vetemény, ami ellensúlyozná
a rendes iskola, óvoda, bölcsőde hiányát,
persze gondolva itt nem egy városiasodott tanyát.
Nem elővárosi övezetre gondoltam, kőkemény
falut emlegetek írásaimban különösképp
nyugalmára, csendességére tekintettel.
Zöldséges történetemet ezért írom rettenettel.
Hová lett a falusiak híres büszkesége,
ahogy a városlakót veszik hülyére,
nézik vaknak, bénának és milliomosnak,
akit minden reggel szolgák tejben mosdatnak?
Hogy halkult el az urbánus bénázását látva a
kacagás, a maró gúny? Hol a gurgulázva
kacagás, fintorgás, kibeszélés, pletykálás?
Vagy csak ennyi maradt, annak ki kertet nem ás?
Rómában nem úgy élnek a rómaiak, ahogy a hely
szelleme megköveteli tőlük? A fentiekben kimerülnek
erejük sem marad néhány magot elszórni,
ősz végén a földeket jól megtrágyázni?
Én még nem hallottam mostanában, mit hogyan lehet.
Kérdésem el sem hangzik még, de a válasz jön, a nemleges,
ezt sem lehet, azt sem lehet, ez nem éri meg
amaz pláne, hiába én vagyok ki rendeli meg.
Ha fizetek érte sincs, akivel együtt lehetne
gazdálkodni, valami újat, jövedelmezőt kipróbálni.
Munka nincs, de a kedv is elillant vele
inkább fél falu döglik éhen büszkén bele.
Ha a pénzt lobogtatnám – ó bár megtehetném-
sem lenne, aki jelentkezne én merném
művelni úgy azt a földet, ahogy a gazda parancsolja.
Ha bejön a termés jó, ha nem az is a maga dolga.
Ilyennel barátaim, nem találkoztam még.
Az udvarokba be-beleselkedvén
gazzal, sz@rral annál többel
úgy, hogy a szégyen engem nyel el.
Havat, - bár télen egy hetet töltök itt -
az utcában rajtam kívül senki nem takarít.
Füvet nyesni az árokparton másnak
olyan, mint egy álom, mit nem láttak.
Precedenst ezzel nem teremtettem.
Reformjaimról már letettem.
Csak halkan mosolygok a székből nézve,
hogy járul a vándorzöldséges elé a falu népe.
Pénzt adnak olyanért, ami ingyen is teremne
ha nem irtanák, legalább ennyi eszük lehetne.
De ők elég okosnak gondolják magukat,
hiszen másokat kritizálni bátorkodnak.
Árpád népe sej, jól kitoltál magaddal!
Nézd meg mit is vettél deli fehér lovaddal.
Magyarjaid a szántón nem találják az aranyos
kantárt, kutyáik nem esznek annak húsából.
Amihez elvileg tehetségük lenne, nem gyakorolják,
helyette az elérhetetlen és felfoghatatlan Nyugatot majmolják.
Azt csinálják, ami viszi a pénzt és nem azt ami hozza,
hiába azon a vidéken terem bőven elég bolondgomba.
Előre asszonyok, mind fel a platóra,
vegyétek az importretket mázsára, kilóra!
Dőljetek büszkén hátra a trágyadombra!
Mi is lehetne más ma egy magyar paraszt dolga.
RSS Feed
