A járda

A girbegurba járdalapok
felületén vasalt cipőm sarka
kevesebb nyomot hagy, mint munkások
bőrkeményedéssel fedett puha marka.

  Nem hitte maga sem, ki fektette
mily maradandó emlékekként
szolgál majd híven helyette,
ki kísért mai rend lidérceként

  Kavicságyba fektette, kalapáccsal
maradásra biztatta, hogy a gyalog
céljához ne kínos lóugrással
érjen el, mint azt az élet-sakktáblán szokott.

  Előre egy-egy lépéssel jobbra-balra
ütést kémlelve, s rettegve, hogy ha jön
kivédeni már nem lesz hatalma.
Abban bízva, hogy a gyalog a zöm.

  A vezérek csatáikat másik táblán
vívták, gyalogáldozat csak akkor
esett, ha kiütött bástya nem állt meg a lábán
s magával rántott pár havert a brancsból

  Nem sokszor hordott kényes cipőket
hátán, pedig lehetett volna dolga,
de már akkor is kerülte ezt a vidéket,
ki innen származott s ezt feledte volna.

  Nem nézték akkor sem többe
sokkal, ki a járdát, építőjével
együtt koptatta, de azért mégse
alázták meg válogatott jelzővel.

  A gőgös tiszt nincs már meg
s a gyalog-munkás sem él már
s mégis a beosztott kőmívesnek
s nem zsarnokának rebegünk ma hálát

  A tetteik magukért beszélnek,
nem kell magyarázni.
A poloskák ezt érzik veszélynek
s próbálják a múltat lerázni.

  Nem tudják mily hiábavaló...
Öngól, mit cselekszenek!
A múltat csak úgy a masszív járdára
rázni, hol él emléke az egykori rendnek?!

  Nem felejtek egykönnyen,
mivel „mindenben” dúskálunk,
csak a tisztesség, becsület
s rend lett hiánycikk minálunk

  Amíg valamennyi utat fel nem törik,
házat, gyárat le nem bontják
s a munkásokat elüldözik,
addig nem vethetnek múltra spongyát.

  A múlt kísérti, ki semmirekellő,
más zsírján hízó, hátán fellegekbe mászó
mert alkotni, termelni képtelen hüllő,
haszonleső lusta, tehetetlen csúszómászó!

  Fáj a mérleg, melynek nyelve a munka,
súlyt ebben csak dolgozó képez.
Érzi is a MA vezére, birodalma
sakktáblája érdesebb, mint széles.

  A régi járda sem táncterem,
de erős alapokon nyugszik.
A célnak éppen megfelel.
A múltból a jövő felé kúszik.