A félelem bére

Mi folyik a háttérben,
mi a titok nyitja
miért zárult újra be,
a csicsás aranykalitka?

  Ember, emberrel ilyet nem tesz,
legfeljebb egy gazzal
nem kínozza, s ha irtásba kezd
azt is egycsapással.

A halálraítéltet is etikett alapján
fosztják meg rongy életétől,
- ha maradunk az ember példánál -
büntetésként ölik, nem élvezetből.

  A keselyűk, sakálok, hiénák
és más hasznos élősdiek,
míg kimúl a préda megvárják,
legyenek bármilyen éhesek.

De nagy bölcs vezérünk jelöltje,
patrónusa miatt ég, mint Róma,
alkalma nyílt a terhet hogy lelökje,
mi gyengülő vállát nyomja évek óta.

Nem tette, köteléke oldhatatlan,
a félsz kötötte rá a csomót,
a helyzet ettől még vállalhatatlan,
de ne én tanítsam a tudománykodót.

Élettapasztalata és tanulmányai,
melyekre támaszkodhat megoldásért,
józantól mást képébe nem fog kapni,
mint szidalmat a masszív hazudozásért.

  Nem sajnálom őkelmét, volt esélye,
de gőgje (is) elméjét homályosította.
Mesterétől való, előttünk titkolt félelme,
lehetetlen-tarthatatlan helyzetbe taszította.

Edd meg pajtás a kását, amit főztél
nekünk úgyis csak az illat maradt!
Te magad edd meg minden csöppjét,
s ne elénk szórd, egyikünk sem malac!

Disznóból, egy kondára valót alkottok,
barátoddal és vezéreddel. Csókolj kezet!
Mi úgy simított, hogy közben felpofozott
s megírta e borzalmas forgatókönyvet.

Rajtad kívül mindenki bábnak lát,
s ha te magad nem, úgy szánlak.
Hogy miért nyújtották be a számlát,
megtudhatják kik múltadba ásnak.

Én ezt nem teszem, kiköpni akarom
a nem szűnő keserűséget, mit okoztál.
Félek míg élek az ízt elfeledni nem tudom.
Megszűntél létezni, de ha akarsz: maradjál.