Mint általában az életben semmit sem csinálok megszokások rabjaként. Életvitelem, időbeosztásom meglehetősen nehezen tolerálható. Ha például egy kastélyban, vagy egy nagy tanyán élnék, ahol több helyiség, vagy több szoba is rendelkezésre állna, nem is lenne semmiféle gond.
De ennek pont az ellenkezője az igaz.
Az első leküzdésre váró probléma a „hogyan ne verjem fel az egész házat, mikor írok”.
Ezzel el is árultam, hogy zömében éjjel írok.
Hogy miért? Egészen egyszerűen csak akkor van időm. (az éjjel alatt a 22-06 óra közötti időszakot értem).
Miután nyolc óra munka után, következik a 8 óra kötelességteljesítés, nem is marad más hátra, mint, hogy a fennmaradó 8 órában megváltsam a világot. Mivel a világ nem betétdíjas én pedig nem tudok számolni, a valóságban csak 6 órát foglalkozom a munka után minden mással, ami meg nem fizetett, illetve megfizethetetlennek számít. A születés és fogszabályozáson kívül gyakorlatilag mindenben kompetens vagyok. Egyszer például majdnem levezettem egy szülést, de a szülő anya és én sajnos fizikailag több kilométer távolságra voltunk egymástól és ráadásul nem is ismertem a hölgyet. Utólag sem tudtam meg, hogy egészséges fiúgyermeknek adott életet. (3.67 kg. 54 cm)
Tehát ott tartottunk, hogy este 8 felé kezdenek rendeződni körülöttem a viszonyok – főleg vasár és ünnepnapokon – így azonnal el is kezdhetném akár az alkotást. Előbb persze elolvasom a másik 327 levelet, amit a munkaidőben (jaj a főnök meg ne lássa) elolvasott 218 levélen kívül táraztam be, mert első ránézésre bonyolultabb megítélésűnek tűnt. Hiába a levelek már csak ilyenek. Ha ezzel és a hírek elolvasásával (három alkalommal naponta) végeztem, máris nekieshetek verselni. Természetesen ez az átgondolt időmenedzsment, nem csak a verselésre, hanem valamennyi szépírói munkálkodásomra érvényes.
A verses naplómra szánt kötelező napi egy verset az estek döntő többségében lapzárta előtt (éjfél) 2 órával kezdem el megírni. Valami csoda folytán idáig még mindig elkészültem vele. Valahogy úgy tolonganak a gondolatok, ötletek a fejemben. Sokszor fizikai korlátaim miatt nem tudok gyorsabban, vagy többet írni, ami rendkívül frusztrál.
Tisztában vagyok vele, hogy a magyar fül a kétnegyed és a négynegyed páros lüktetését tolerálja, ehhez képest nem kivagyiságból, hanem kísérletként előtérbe helyezem a háromnegyedes és a hatnyolcados ritmust, továbbá előszeretettel alkalmazok páratlan számú sorokat és versszakokat.
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a vers alapgondolata, mondandója, problematikája jelenik meg mielőtt hozzáfogok az íráshoz, nem a kinézete, ezért szándékossággal nem vagyok megvádolható. Nem kis nagyképűséggel olyat írok, amilyet akarok. Előszeretettel szoktam játszani a megadott szavakból, megadott témában, időre történő költést.
Képtelen vagyok - vagyis képes vagyok, de az imázsomat nem rombolom - rímek nélküli verset írni, hatásvadász szándékkal mesterségesen eldeformált verset írni, értelmetlen, öncélú verset írni, szógörgeteg, csillámnyuszi, futó labdarózsa, törékeny bíborcsóka, fehér vérét a hóba ontja verset írni és különösen hajdefájokmagamnak verset írni. Viszont szeretem a tejcsokoládét, étcsokoládét, tömör csokoládét…..
Verseimet leghamarább éjfél után egy perccel hozom nyilvánosságra, akkor viszont fanfárok kíséretében.
A nem publikálásra, vagy nem internetes publikálásra szánt írásaimat, hasonló körülmények között kovácsolom össze. A könnyebbség csak annyiban áll, hogy időhöz nem vagyok kötve. Általában majdnem minden vers, három másik témát vonz magával, tehát örökké le vagyok maradva. De ez csak a versek papírra vetett, vagy más módon a nyilvánosság számára is látható manifesztálódására vonatkozik, mindent megírtam már ugyanis, csak nem mindent fektettem papírra.
Na, ezt csinálják utánam!
De ennek pont az ellenkezője az igaz.
Az első leküzdésre váró probléma a „hogyan ne verjem fel az egész házat, mikor írok”.
Ezzel el is árultam, hogy zömében éjjel írok.
Hogy miért? Egészen egyszerűen csak akkor van időm. (az éjjel alatt a 22-06 óra közötti időszakot értem).
Miután nyolc óra munka után, következik a 8 óra kötelességteljesítés, nem is marad más hátra, mint, hogy a fennmaradó 8 órában megváltsam a világot. Mivel a világ nem betétdíjas én pedig nem tudok számolni, a valóságban csak 6 órát foglalkozom a munka után minden mással, ami meg nem fizetett, illetve megfizethetetlennek számít. A születés és fogszabályozáson kívül gyakorlatilag mindenben kompetens vagyok. Egyszer például majdnem levezettem egy szülést, de a szülő anya és én sajnos fizikailag több kilométer távolságra voltunk egymástól és ráadásul nem is ismertem a hölgyet. Utólag sem tudtam meg, hogy egészséges fiúgyermeknek adott életet. (3.67 kg. 54 cm)
Tehát ott tartottunk, hogy este 8 felé kezdenek rendeződni körülöttem a viszonyok – főleg vasár és ünnepnapokon – így azonnal el is kezdhetném akár az alkotást. Előbb persze elolvasom a másik 327 levelet, amit a munkaidőben (jaj a főnök meg ne lássa) elolvasott 218 levélen kívül táraztam be, mert első ránézésre bonyolultabb megítélésűnek tűnt. Hiába a levelek már csak ilyenek. Ha ezzel és a hírek elolvasásával (három alkalommal naponta) végeztem, máris nekieshetek verselni. Természetesen ez az átgondolt időmenedzsment, nem csak a verselésre, hanem valamennyi szépírói munkálkodásomra érvényes.
A verses naplómra szánt kötelező napi egy verset az estek döntő többségében lapzárta előtt (éjfél) 2 órával kezdem el megírni. Valami csoda folytán idáig még mindig elkészültem vele. Valahogy úgy tolonganak a gondolatok, ötletek a fejemben. Sokszor fizikai korlátaim miatt nem tudok gyorsabban, vagy többet írni, ami rendkívül frusztrál.
Tisztában vagyok vele, hogy a magyar fül a kétnegyed és a négynegyed páros lüktetését tolerálja, ehhez képest nem kivagyiságból, hanem kísérletként előtérbe helyezem a háromnegyedes és a hatnyolcados ritmust, továbbá előszeretettel alkalmazok páratlan számú sorokat és versszakokat.
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a vers alapgondolata, mondandója, problematikája jelenik meg mielőtt hozzáfogok az íráshoz, nem a kinézete, ezért szándékossággal nem vagyok megvádolható. Nem kis nagyképűséggel olyat írok, amilyet akarok. Előszeretettel szoktam játszani a megadott szavakból, megadott témában, időre történő költést.
Képtelen vagyok - vagyis képes vagyok, de az imázsomat nem rombolom - rímek nélküli verset írni, hatásvadász szándékkal mesterségesen eldeformált verset írni, értelmetlen, öncélú verset írni, szógörgeteg, csillámnyuszi, futó labdarózsa, törékeny bíborcsóka, fehér vérét a hóba ontja verset írni és különösen hajdefájokmagamnak verset írni. Viszont szeretem a tejcsokoládét, étcsokoládét, tömör csokoládét…..
Verseimet leghamarább éjfél után egy perccel hozom nyilvánosságra, akkor viszont fanfárok kíséretében.
A nem publikálásra, vagy nem internetes publikálásra szánt írásaimat, hasonló körülmények között kovácsolom össze. A könnyebbség csak annyiban áll, hogy időhöz nem vagyok kötve. Általában majdnem minden vers, három másik témát vonz magával, tehát örökké le vagyok maradva. De ez csak a versek papírra vetett, vagy más módon a nyilvánosság számára is látható manifesztálódására vonatkozik, mindent megírtam már ugyanis, csak nem mindent fektettem papírra.
Na, ezt csinálják utánam!
RSS Feed