Elromlott a billentyűzetem.
Azt akartam írni kérem és az került a monitorra, hogy adjál. Aztán ekszküzálni szerettem volna magam, de akkor meg olyat írtam, hogy még most is szégyellem. Gondoltam témát váltok, de nem találtam a T betűt, mert nem is volt, ezért mindenhol a Z betűvel helyettesítettem, mert az egy kicsit hasonlít a T-re, mármint abban az értelemben, hogy egyenes vonalakból áll, mégsem Y. Ugyanakkor mássalhangzó, mert ha lehetett volna én bizony mindenhová I betűt írtam volna, de az magán és semmit nem tudtam volna elmondani, amit T-vel szerettem volna, igaz így is, mert Z-meg értelmetlenül hangzott, ráadásul nevetségesen. De hiányzott az S, M, K betű is, mint ahogyan az A, E, O. A többi betű - már amelyik megmaradt, vagy duplán, háromszorosan próbálta meg kitölteni az űrt, vagy folyamatosan változtatta a helyét és mindig más-más hangnak igyekezett megfelelni több-kevesebb sikerrel.
Egy pillanatra megfordult az is a fejemben, hogy számokkal – azok a helyükön maradtak - helyettesíteném a betűket oly módon, hogy az ábécében betöltött helyüknek megfelelő számot képezném, de ezzel meg az volt a bajom, hogy nem tudtam eldönteni a magyar ábécé szigorú szabályait, vagy holmi külhoni leegyszerűsített ábécét vegyem alapul. (Nem mindegy ugye, hogy d,z, vagy dz, a ty-ről nem is beszélve.)
Az idő szorított, a szöveggel el kellett készülnöm, ezért más megoldáshoz kellett folyamodnom. Pénz ide, lustaság oda, elmentem – de nem a vásárba – vásárolni egy új billentyűzetet. Amikor a hatodik számítástechnikainak hazudott üzletben is tanácstalanul tárták szét karjukat az eladók, tudniillik az évszázados billentyűzet eladási rekord is megdőlt a héten, mivel mindenkinek egyszerre ment tönkre, vagy bolondult meg a klaviatúrája és szétkapkodták az évek óta porosodó készleteket is, ezért általánossá vált az áruhiány. Egy billentyűt sem lehetett kapni, nemhogy egy egész zetet.
Mire sikerült a főnök asztaláról elcsórnom az általa alig használt, majdnem új, alig öt éves, szinte érintetlen gombsort és mire hazaértem, hogy mihamarább leüthessem, amit le kell, teljesen elfelejtettem miről is akartam írni.
Azt hiszem ez az írás is akkor született.
Azt akartam írni kérem és az került a monitorra, hogy adjál. Aztán ekszküzálni szerettem volna magam, de akkor meg olyat írtam, hogy még most is szégyellem. Gondoltam témát váltok, de nem találtam a T betűt, mert nem is volt, ezért mindenhol a Z betűvel helyettesítettem, mert az egy kicsit hasonlít a T-re, mármint abban az értelemben, hogy egyenes vonalakból áll, mégsem Y. Ugyanakkor mássalhangzó, mert ha lehetett volna én bizony mindenhová I betűt írtam volna, de az magán és semmit nem tudtam volna elmondani, amit T-vel szerettem volna, igaz így is, mert Z-meg értelmetlenül hangzott, ráadásul nevetségesen. De hiányzott az S, M, K betű is, mint ahogyan az A, E, O. A többi betű - már amelyik megmaradt, vagy duplán, háromszorosan próbálta meg kitölteni az űrt, vagy folyamatosan változtatta a helyét és mindig más-más hangnak igyekezett megfelelni több-kevesebb sikerrel.
Egy pillanatra megfordult az is a fejemben, hogy számokkal – azok a helyükön maradtak - helyettesíteném a betűket oly módon, hogy az ábécében betöltött helyüknek megfelelő számot képezném, de ezzel meg az volt a bajom, hogy nem tudtam eldönteni a magyar ábécé szigorú szabályait, vagy holmi külhoni leegyszerűsített ábécét vegyem alapul. (Nem mindegy ugye, hogy d,z, vagy dz, a ty-ről nem is beszélve.)
Az idő szorított, a szöveggel el kellett készülnöm, ezért más megoldáshoz kellett folyamodnom. Pénz ide, lustaság oda, elmentem – de nem a vásárba – vásárolni egy új billentyűzetet. Amikor a hatodik számítástechnikainak hazudott üzletben is tanácstalanul tárták szét karjukat az eladók, tudniillik az évszázados billentyűzet eladási rekord is megdőlt a héten, mivel mindenkinek egyszerre ment tönkre, vagy bolondult meg a klaviatúrája és szétkapkodták az évek óta porosodó készleteket is, ezért általánossá vált az áruhiány. Egy billentyűt sem lehetett kapni, nemhogy egy egész zetet.
Mire sikerült a főnök asztaláról elcsórnom az általa alig használt, majdnem új, alig öt éves, szinte érintetlen gombsort és mire hazaértem, hogy mihamarább leüthessem, amit le kell, teljesen elfelejtettem miről is akartam írni.
Azt hiszem ez az írás is akkor született.
RSS Feed