Tollkoptató Művészeti Kezdemény
Kövessen
  • Főoldal
  • Rólam
    • Magamban beszélek...
  • Ízelítő írásaimból
    • Mesék >
      • Félperces mesék
      • A láthatatlan bátorság
      • Az élet vize
      • Elfogadás
      • Kicsit rossz, kicsit jó
      • Férjválasz
      • Mese a láthatatlan erőről
      • Szépek szépe
      • Ez már valami
      • A fenyő
      • Okosék országa
      • Nyúlkrampusz
      • Nyúlkrampusz 2
      • A meg nem értett tehetség
    • Líra >
      • Haiku >
        • Az évszakok játéka
      • Limerick >
        • Harc a zavaron
        • Englishman in Europe
        • Pokol
        • Lukat a csövön
        • A biogazdász
        • A nőorvos
        • Az "erényes" nő
        • Távolság
        • Férfiak
        • Euro limerickek
    • Próza >
      • 40 perc
      • A verseny
      • Az inkvizíció
      • Együtt
      • Megy a juhász a szamáron...
      • Nemiség és egyebek...
      • Eső szalonna
      • -Tlan, -tlen
      • Vérvétel
      • A törzsvásárlói kártya
      • Az ember, aki ráért
      • A macska
  • Műhelytitkok
    • Félreértelmező szótár
  • Szövegmágus
    • Megrendelési információk >
      • Árlista, megrendelés
  • Melegen ajánlom
    • Bonyolítok
    • Scribd
    • Miskolci Muzsikusok
    • Hangfelhő/Soundcloud
    • Még több vers
    • Még több kortárs vers
    • Még több kortárs irodalom
  • Közös többszörös
    • Poéma
    • Poét
    • Piszkozat
    • Pearltrees
  • Elmélkedések
  • Szikrák
  • Szó nélkül soha!
  • Hallgasson
  • Könyvesboltom
  • Tégy mindent rendbe!
  • Kapcsolat

Múzeumi nyílt nap

27/1/2015

0 Comments

 
Múzeumi szakmai napot tartottak szépkorúaknak Senkiházán.
Szép számmal érkeztek látogatók, akiket már a bejáratnál két Australopithecus várta a mellbimbójukra csíptetett kártyákkal, melyen jól olvashatóan ez állt: Ugacsaga. Ebből, akinek a „Host” esetleg a „Hostess”szavak sem mondtak volna semmit, világosan kiderült, hogy ők a személyzet tagjai és éppen szívélyesen üdvözölték őket tájnyelven. Lehet, hogy az is sokat segített, hogy kezükben egy tálcát tartottak, rajta nemzeti szalaggal átkötött kenyérrel, kővel és sóval.
A múzeum előterében álló neander-völgyi asztalon a paleolit diéta legínycsiklandóbb étkeiből válogathattak az érdeklődők és a vállalkozóbb kedvűek cerkófkoponyákból aperitifként ásványvizet szürcsölhettek.

Az előadóterem zsúfolásig megtelt. Az ingyenélők, akarom mondani a tisztelt közönség elfoglalta a helyét azokon a kidőlt őszsurlókon, amelyeket nyár lévén eltüzelni és érdeklődés híján kiállítani nem volt érdemes.
Egy egykori neves Homo Erectus tartott előadást a derékszögről, erősen meghajolva, de az is lehet, hogy a felegyenesedésről derékban megtörve. A siker és az elismerés nem maradt el: heves tapsolásba kezdet Celofánné, akit  - mivel ugyancsak horkolt – szomszédja könyökkel oldalba bökött, mire ő azonnal magához tért és tapsolni kezdett, mint a színházban, ahol negyven évvel ezelőtt is járt már. Hiába, ő már a régi beidegződések rabja volt.

Az előadás után életben maradtak megnézhettek két epizódot a „Lolka és  Bolka, na meg a falka” című lengyel rajzfilmből. Többen megdöbbenve konstatálták, hogy micsoda nagyszerű új találmány a színes film, de azért a zongorista játszhatna valamit a rohanó képsorok alatt.

A délelőtti program után visszakísérték a társaságot a neander-völgyi asztalhoz, ahonnan kedvükre és gusztusuk szerint – amennyiben maradt hozzá -  válogathattak a maradékból, de itt már küzdeniük kellett a le-lecsapó keselyűkkel, a sakálokkal és hol az egymás, hol az asztal, hol a vendégek lábát kóstolgató hiénákkal is.   
A félfamentes fogpiszkálók protézissel történő ledarálása után a délutáni programok vették kezdetüket.

Először érdekes tárlatvezetésen haladhattak végig, akik még bírtak menni. Körbevezették őket egy labirintusban, pontosabban beengedték őket egy labirintusba, majd leoltották a lámpát és az nyert, aki nem találkozott a Minotaurusszal. Ezzel viszonylag kevesen voltak így, de az volt a szerencséjük, hogy az csak szűzlányokat evett, kivéve, ha nem volt éhes, mert passzióból bárkit.
Akit nem a bikafejű ember pusztított el, az fennakadt Ariadné fonalán és akaratlanul felakasztotta magát, vagy egyszerűen éhen halt a „pókhálóban”.
A labirintus kijárata elé érkező három túlélőnek már csak egy rövid hatsoros hieroglifát kellett megfejtenie tapogatással, hogy az ajtó kinyíljon.

Az utolsó életben lévő múzeumrajongó diadalittasan lépett ki a fénybe, ami több volt  a kelleténél. Annyira elvakította, hogy nem vette észre az előtte húzódó üvegfalat és nekiütközött. Aztán oldalra próbált elmozdulni, de ott is akadállyal találta magát szembe. Addig-addig tapogatózott a fényárban, amíg ki nem tapasztalta, hogy minden oldalról üvegfal veszi körbe. Hunyorogva figyelte az üvegburán kívül álldogáló és őt bámuló emberek sziluettjét.  
Azok csak nézték és fényképezték őt, időnként nagyokat villantva a vakuikkal. Nézték az utolsó életben maradt nyugdíjast, mint a múzeum legújabb szerzeményét és főattrakcióját.
0 Comments



Leave a Reply.

    Archívum

    April 2015
    March 2015
    February 2015
    January 2015



    Címkék

    All

    RSS Feed

Copyright ©
Minden jog fenntartva!
All rights reserved!