Akit egyszer homlokon csókolt a síkság varázsa, a róna apóka, az rögtön tótágast áll a délibábtól, vagy fordítva, bár akkor ordítva fogja fájlalni a Naptól túlcsiklandozott alfelét.
A pusztaság, a végeláthatatlan síkság, amelyet csak itt-ott tör meg egy-egy fasor, fasorba sincs egy hegységtől, de hosszan gyönyörködik benne, aki egysíkú, vagy igyekszik egy síkra szállni a hegylakókkal, természetesen azok természetes élőhelyén a szánkópályán, ahová alföldi gyerek olyan ritkán jut el, mint amilyen ritkán szerveznek osztálykirándulást a hegyvidékek szülöttjeinek a kietlen síkra.
Ez alól talán csak a Hortobágy képez kivételt a maga kilenc lyukával, amit minden potens fiatal bőszen igyekszik - gondolatban – betömködni. A Mihály napi vásár, a tikkadt szöcskenyájak és a háttérben sercegő zsírszalonna vidám melankóliával tölti el az erre tévedőt, de a szó szoros értelmében. Ide önszántából kevesen jönnek, ezért elengedhetetlenek az utazási irodák.
Minden olyan lassú, megkövesedett, megrögzült, még a karikás ostor durranása is sablonosan semleges, vagy semlegesen sablonos – kivált a tizedik spontán csikós bemutató után, délután fél négy tájékán.
A magyar nyelv csodálatos. Bármennyire is szeretnék a komisz nebulók, hogy ne, de igenis logikus felépítésű, mindennek helye és oka, eredete van. Aki e képet maga elé képzeli rögtön megérti, miért Hortobágynak hívják e helyet. Ha Hortoélénk lenne a neve, akkor a kilenc lyuk nem csak elméletben, hanem gyakorlatban is be lenne tömve, a Mihály napi vásár a következő Mihály napig tartana, a szürke marha csordák vadul legelésznének és nem kérődznének, a csikósok a lovaik szemét is kivernék a show érdekében. A német turisták úgy pattognának, ahogy a szél és a golyók a fülük mellett fütyül. Az egysíkúságot kétsíkúság törné meg és egy jókora eperfaerdő, valamint a délibáb délután három óra bábként üzemelne tovább egy kis import visszhanggal Tihanyból.
Nem holmi úri huncutság mondatta a nyelvésszel, hogy márpedig itt minden csendes, visszafogott és unalmas, ráadásul dög meleg, poros, hanem a tapasztalás. Nem lehet itt virgonckodni, itt kérem el kell nyúlni, mint a nagy magyar Alföld, ami ugye helyben van és el is nyúlik a Mátráig és a Bükkig, ahol a hegylakók élnek, de erről már szóltam.
Örüljünk hát ennek a csodás kincsnek és még inkább az okos helységnévválasztásnak.
El tudjuk képzelni, hogy Bugyi, vagy akár Pornóapáti minek az ellenpontjaként kapta nevét?
Én máris belepirultam.
A pusztaság, a végeláthatatlan síkság, amelyet csak itt-ott tör meg egy-egy fasor, fasorba sincs egy hegységtől, de hosszan gyönyörködik benne, aki egysíkú, vagy igyekszik egy síkra szállni a hegylakókkal, természetesen azok természetes élőhelyén a szánkópályán, ahová alföldi gyerek olyan ritkán jut el, mint amilyen ritkán szerveznek osztálykirándulást a hegyvidékek szülöttjeinek a kietlen síkra.
Ez alól talán csak a Hortobágy képez kivételt a maga kilenc lyukával, amit minden potens fiatal bőszen igyekszik - gondolatban – betömködni. A Mihály napi vásár, a tikkadt szöcskenyájak és a háttérben sercegő zsírszalonna vidám melankóliával tölti el az erre tévedőt, de a szó szoros értelmében. Ide önszántából kevesen jönnek, ezért elengedhetetlenek az utazási irodák.
Minden olyan lassú, megkövesedett, megrögzült, még a karikás ostor durranása is sablonosan semleges, vagy semlegesen sablonos – kivált a tizedik spontán csikós bemutató után, délután fél négy tájékán.
A magyar nyelv csodálatos. Bármennyire is szeretnék a komisz nebulók, hogy ne, de igenis logikus felépítésű, mindennek helye és oka, eredete van. Aki e képet maga elé képzeli rögtön megérti, miért Hortobágynak hívják e helyet. Ha Hortoélénk lenne a neve, akkor a kilenc lyuk nem csak elméletben, hanem gyakorlatban is be lenne tömve, a Mihály napi vásár a következő Mihály napig tartana, a szürke marha csordák vadul legelésznének és nem kérődznének, a csikósok a lovaik szemét is kivernék a show érdekében. A német turisták úgy pattognának, ahogy a szél és a golyók a fülük mellett fütyül. Az egysíkúságot kétsíkúság törné meg és egy jókora eperfaerdő, valamint a délibáb délután három óra bábként üzemelne tovább egy kis import visszhanggal Tihanyból.
Nem holmi úri huncutság mondatta a nyelvésszel, hogy márpedig itt minden csendes, visszafogott és unalmas, ráadásul dög meleg, poros, hanem a tapasztalás. Nem lehet itt virgonckodni, itt kérem el kell nyúlni, mint a nagy magyar Alföld, ami ugye helyben van és el is nyúlik a Mátráig és a Bükkig, ahol a hegylakók élnek, de erről már szóltam.
Örüljünk hát ennek a csodás kincsnek és még inkább az okos helységnévválasztásnak.
El tudjuk képzelni, hogy Bugyi, vagy akár Pornóapáti minek az ellenpontjaként kapta nevét?
Én máris belepirultam.
RSS Feed