Gyíkvakond

Régi történet, talán nem is igaz, de nem volt oka hazudni annak, aki mesélte.

Élt két barát. Gyerekkorukban kint játszottak a porban. Homokozót mondanék, de nem volt azon a vidéken homokozó, de még homok sem, arról meg végképp nem tudtak, hogy létezik ilyen játékszer, hogy homokozó. Mivel nagyon szegények voltak, az összes játékszerük egy rongylabda volt.

Egy nap elhatározta egyikőjük, hogy megtréfálja a másikat. Kint a szántóföldön beletúrta a lábát a rögök közé – szépen el is egyengette – majd a másik lábát maga alá húzta, amúgy törökösen. A felületes szemlélő azt gondolhatta, hogy csak pihen egy picit, mert bizony abban az időben a gyerekeknek is ki kellett ám venni a részüket a nehéz fizikai munkákból is.

Kisvártatva jött vállán a kapával a társa is, hogy ő is ledőljön. Mikor közelebb ért kis barátjához, arra lett figyelmes, hogy egy kis rögöcske megmozdul. Nem vette észre nagy izgalmában, hogy barátja a lábát mozgatta szépen, lassan.

- Nini! Gyíkvakond – kiáltott fel izgatottan és már kanyarította is le a válláról a kapát
- Hagyjad szegényt, hagy éljen – próbálta meg tettétől eltéríteni társát a mókát kieszelő fiúcska.

De akkor már késő volt. A kapa lesújtott, a kinyújtott lábat nem sikerült olyan gyorsan visszarántani – kiváltképp, hogy közben el is zsibbadt – hogy ne hasítson belé a kapa.

Szerencséjére nem az egész lábfejét, csak két-három ujját csapta le kis pajtása.

Miért is írom le ezt, egy humoros hangvételűnek szánt rovatba, Magam sem tudom.
Talán azért, mert nem jutott ennél jobb most az eszembe.