Ez már fájt

-Most komolyan mondod?
-Persze. Szoktam én ilyenekkel viccelni?
-De, miért?
-Nem leszek flegma és nem válaszolom, hogy miért ne, de azért gondolnom csak lehet, vagy nem?
-De, de, persze, hiszen te csináltad, de akkor sem értem. Egyik napról a másikra.
-Így van. Csak közben eltelt négy hosszú hónap. Ezalatt azért le tudtam szűrni ezt, azt.
-És mit szűrtél le?
-Hogy ami ingyen van, annak nincs értéke, hogy nem jelent többet másnak, mint egy kattintást. Annyit már okvetlenül nem, hogy egy elismerő sort melléírjon. Tisztelet a kivételnek, mert az is akadt. Nem lett több, mint virtuális szemét, ami persze még tág értelemben sem igaz, de ezt nem okvetlenül fogta fel mindenki, de erről majd írok egy bejegyzést valamelyik blogomba.
-Látom, nagyon eltökélt vagy. Nem fogod megbánni?
-Ugyan mit? Először is: ha kedvem tartja bármikor újraindíthatom, másrészt abba sem hagyom, harmadrészt csak a totális ingyenességet szüntetem meg. Egészen egyszerűen nehezen nyelem le, hogy egy hét alatt több jó poént szórok a levegőbe, mint a rádiókabaré egy fél év alatt. Azért ez luxus.
-Mondjuk ebben van valami.
-Mondjuk ebben minden benne van.
-Nem tudok vitatkozni, mert valóban. Én azért nagyon fogom sajnálni.
-Ne sajnáld! Nem vész el, csak átalakul és mindig marad ingyenes formája. Nem az egész, nem is a fele, de marad. Megígérem.
-Elhiszem, de akkor is kutya rossz belegondolni.
-Nekem is, de nem tehettem mást. Ez már fájt.

Az ismeretlen szerző elmeséli miért fejezi be négy hónap után az "Ez már fáj...!" rovat publikálását