Tollkoptató Művészeti Kezdemény
Kövessen
  • Főoldal
  • Rólam
    • Magamban beszélek...
  • Ízelítő írásaimból
    • Mesék >
      • Félperces mesék
      • A láthatatlan bátorság
      • Az élet vize
      • Elfogadás
      • Kicsit rossz, kicsit jó
      • Férjválasz
      • Mese a láthatatlan erőről
      • Szépek szépe
      • Ez már valami
      • A fenyő
      • Okosék országa
      • Nyúlkrampusz
      • Nyúlkrampusz 2
      • A meg nem értett tehetség
    • Líra >
      • Haiku >
        • Az évszakok játéka
      • Limerick >
        • Harc a zavaron
        • Englishman in Europe
        • Pokol
        • Lukat a csövön
        • A biogazdász
        • A nőorvos
        • Az "erényes" nő
        • Távolság
        • Férfiak
        • Euro limerickek
    • Próza >
      • 40 perc
      • A verseny
      • Az inkvizíció
      • Együtt
      • Megy a juhász a szamáron...
      • Nemiség és egyebek...
      • Eső szalonna
      • -Tlan, -tlen
      • Vérvétel
      • A törzsvásárlói kártya
      • Az ember, aki ráért
      • A macska
  • Műhelytitkok
    • Félreértelmező szótár
  • Szövegmágus
    • Megrendelési információk >
      • Árlista, megrendelés
  • Melegen ajánlom
    • Bonyolítok
    • Scribd
    • Miskolci Muzsikusok
    • Hangfelhő/Soundcloud
    • Még több vers
    • Még több kortárs vers
    • Még több kortárs irodalom
  • Közös többszörös
    • Poéma
    • Poét
    • Piszkozat
    • Pearltrees
  • Elmélkedések
  • Szikrák
  • Szó nélkül soha!
  • Hallgasson
  • Könyvesboltom
  • Tégy mindent rendbe!
  • Kapcsolat

Az agyag megmarad

25/2/2015

0 Comments

 
Házi kedvenceink gyakran megtréfálnak minket. Ehhez felelős állattartóként lassan teljesen hozzászokik az ember, de nem így az idegenek, a „mások”. Ők nem, ők kívülállóként szemlélik, hogyan élhet állat és ember szimbiózisban. Minden, amit egy állat úgy tesz, mintha a mások útját keresztezné, mintha akadályt, problémát – de legalábbis beszédtémát – jelentenének.

Arról már szólni sem merek mi történik, ha valóban szolgáltatnak okot – mint jelen esetünkben a kutyám – és igazi felfordulást kavarnak.

Mivel bekövetkezett a tavasz, vagy legalábbis eléggé kicselezte a meleg a hideget, minden elolvadt, minden csupa nyirok, minden csupa takony. A talaj úgy szívja magába vizet, hogy közben gurgulázik vele és néha viccesen a felszínre köpi, hogy legyen egy kis sár, amiben dagonyázhatunk.
Kutyácskával naponta többször ildomos sétálni, máskülönben kipukkad és véglegesen elromlik. Javíthatatlanul. Lábára azonban úgy ragad a sár, mintha valaki csirizbe léptette volna a mászkálás előtt.
Hosszú-hosszú perceket töltök aztán a letakarításával. Súrolom, sikálom, de sokszor a talpa hamarabb látszik elkopni, minthogy a sarat le tudnám robbantai róla. Ha sikerrel járok, az egész iszamos löttyöt beleöntöm a lefolyóba és fél óráig engedek rá vizet, hogy le is menjen.

Ullmann bácsi – aki köztudomásúan a lefolyóban lakik - lenyeli, közben böffent egyet, de hogy utána mit csinál a sárlével nem tudom. Talán gyomrában összekeveri a kádakból nyert fürdővízzel és egyszerre pisili ki. Tényleg nem tudom, de nem is vagyok, voltam kíváncsi, amíg egyik nap a „mások” egyik díszpéldánya felelősségre nem vont. Szerinte a rét mérete, ahol a kutyát sétáltatom, szemmel láthatóan csökkent.

Nem mentem bele vitába, hülyével nem érdemes vitatkozni, mert a végén félő, hogy összetévesztenek vele, de aztán jobban szemügyre véve, az óriáskakálda, mintha valóban lejtősebbé vált volna, besüppedt volna.

Aztán olvastam a hírekben, hogy a föld addigi szabályos forgása, alig észlelhetően, de változott. Ez akkor lehetséges, ha az addig megközelítőleg gömb alakú bolygó valahonnan veszít a „súlyából”, szabálytalan mozgásba kezd, aminek beláthatatlan következményei lehetnek.
Igen ám, de az anyagmegmaradás törvénye szerint viszont az anyag nem vész el, csak átalakul. A Földről föld nem tűnhet el, hacsak Ullmann bácsi... áh ez badarság. Ullmann bácsinak is kell néha könnyítenie magán és akkor …

... és akkor az történt, hogy a kínai lapok megírták – mondta nekem a gugül transzlét - , hogy a rizsföldek váratlanul elkezdtek feltöltődni. Mintha a talajból föld szivárogna és a vízzel keveredve átalakul sárrá, ezzel teljesen tönkrement a rizstermés, viszont a bivalyok hálásan nyalogatva orrukat dagonyáznak ebben a dzsamában.
Mi pedig az én ici-pici kutyukámmal megyünk és összeszedjük a talpunkkal az összes sarat, amit csak lehet, hogy a csúnya kínaiakkal kitoljunk. (Én a házmesterrel is, mert minden lépcsőfokon hagyok egy morzsányi saracskát, hadd örüljön.)

Egyik reggel karikás szemekkel állta utamat és követelte, hogy mutassam meg cipőm talpát. Szegény nem olvasta még a reggeli lapokat, mert akkor tudhatná Kínában egy új őrület tört ki: a bivalyt házikedvencként tartják, sétáltatják, szeretgetik, etetgetik. És a bivaly nagyon sokat eszik ám!
0 Comments



Leave a Reply.

    Archívum

    April 2015
    March 2015
    February 2015
    January 2015



    Címkék

    All

    RSS Feed

Powered by Create your own unique website with customizable templates.