A busz, amely elvitte a villanyoszlopot

Egyik reggel dugóba kerültem. Mint kiderült, mentési munkálatokat végeztek, mert egy busz elvitt egy villanyoszlopot. A busz a tetthelyen állt, de a villanyoszlopnak nyomát sem láttam. A sofőr homlokát dörzsölgetve arról számolt be, hogy az oszlop hirtelen lépett elé és erőszakkal kényszerítette, hogy magával vigye, ha már kivitte a helyéről. Egész úton bámészkodott és csak úgy záporoztak belőle a kérdések, melyekre a sofőr vagy tudott válaszolni, vagy nem. Az oszlop egészen felvillanyozódott, hogy olyan helyekre is eljuthatott, ahol legutoljára a betonelemgyárból történő szállításkor járt legutóbb.
Nagyon elképedt mennyit változott a város az utóbbi 40 évben. Alig ismerte ki magát, de az feltűnt neki, hogy a buszvezető észrevétlenül vissza akar fordulni a felállítási helyére, mivel kissé terhére kezdett válni a jelenléte.
Ekkor határozott úgy, hogy leszáll – nem jelzett – és eltűnt egy közeli park fái közt. Ott megállapodott és átvette az emelendő szobor szerepét, amennyiben a körbejárási lehetőségekről van szó. Ez egy szegény kerület volt, itt nem volt pénz szobrászokat megfizetni a sír- és műkövesek pedig csak egysíkú alkotásokkal voltak képesek előrukkolni. De az oszlopnak köszönhetően egy igazi 20. századi obeliszket nyertek, amit meg lehet csodálni, meg lehet koszorúzni, hogy csak a legfontosabb lehetőségeket említsem.
A többi villanyoszlop azóta úgy várja a maga teherautóját, vagy buszát, hogy kiüsse, kivigye a helyéről egy rosszul sikerült manőver után, mint a gesztenyevirág az őt beporzó méhet.